Nemzetközi labdarúgás

Ronaldinho mégis marad a rácsok mögött

A Paraguayban őrizetbe vett Ronaldinhónak és Roberto Assisnak börtönben kell maradnia, miután a bíró kedden elutasította az aranylabdás brazil futballistának és testvérének a házi őrizetre vonatkozó kérelmét.

Gustavo Amarilla bíró közölte: a testvérek ügyük vizsgálatának lezárultáig, akár hat hónapig is börtönben maradnak.

Hozzátette: amennyiben kiengednék őket, fennállna a veszélye annak, hogy elhagyják az országot. Ez pedig akadályozhatja az igazság kiderítését, amelyhez a személyes jelenlétük feltétlenül szükséges.

Marcelo Pecchi ügyész elárulta: a testvérpár egy 770 ezer dolláros (228 millió forintos) ingatlant ajánlott garanciaként, de állítása szerint így is nagy volt a veszély, hogy repülővel távoznak Paraguayból.
A 39 éves világbajnok labdarúgót és testvérét azért állították elő a múlt héten, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk.

A brazil hatóságok 2018 végén bevonták Ronaldinho útlevelét, mert nem fizetett be egy 2,6 millió dolláros bírságot. Ezt a brazil média szerint azért szabták ki rá, mert engedély nélkül építkezett egy természetvédelmi területen álló tó partján.

Viszont brazil állampolgároknak nem szükséges útlevéllel rendelkezniük, ha be akarnak lépni Paraguayba.

A korábbi sztárlabdarúgó egy kaszinótulajdonos meghívására érkezett Paraguayba, ahol gyerekeknek szóló jótékonysági programon vett volna részt.

Borítókép: Ronald Martinez/Getty Images

Sport365.hu – Alternatív büntetést szabnak majd ki Ronaldinhóra

A paraguayi hatóságok nem indítanak eljárást Ronaldinho ellen, ugyanakkor a hamis útlevél használata miatt előállított aranylabdás brazil futballista büntetést kap. A 39 éves világbajnok labdarúgót és testvérét egy hotelben állították elő, mert a nevükre szóló, paraguayi keltezésű hamis útleveleket találtak náluk. Meghallgatásuk során elmondták "ajándékba kapták, amikor leszálltak a repülőről".